HÍR-NŐK

TNT forrásgyűjtemény

Angelusz Erzsébet: Filozófia, antropológia, nevelés (Neveléstudomány és társadalmi gyakorlat 18.). Akadémia Kiadó, Budapest, 1984. (A nemi viselkedés szabályozása. 68-72.)

Vissza …
Vissza a teljes szövegekhez …

A nemek szerinti viselkedés beszabályozása az egyik legősibb intézményesítési eljárás az emberiség történetében. S ha fejlettebb társadalmakban az életkorra alkotott szabályokkal együtt csökkent is a nyílt társadalomszabályozó jelentősége, mind a mai napig, minden emberi kultúrában és társadalomban igen nagy szerepet játszik. S a szabályozás fő tendenciája mintha igazolná a szociobiológus Barasht; aki az élővilág egésze tekintetében – tehát az embert is beleértve – “hím dominanciáról” beszél. [1]

Kétségkívül, ha a társadalom fejlődésével rejtettebbé is váltak azok a társadalmi mechanizmusok, amelyek a nemi karakterrel függnek össze, az egészen nyilvánvaló, hogy mivel a nők és a férfiak közötti munkamegosztás hosszú időn át úgy alakult, hogy a férfiak végezték a társadalom reprodukciójával kapcsolatos teendőket, a nők pedig a “kis család” fenntartásával járó feladatokat, a férfiak és nők viselkedésének beszabályozása nemcsak másként, de az uralmi és alávetett szerepkör logikája szerint történt. E ténynek sok tünete van. E helyen csak egyet említenék: az emberi fogalmának megalkotásakor rendszerint csak férfi- tulajdonságokkal számoltak az általánosítók. Annak a “másságnak” a tárgyilagos megismerése iránti igény, amely a nőket jellemzi a férfiakkal szemben, csak a legújabb korban fedezhető fel. [2]

Azok az újabb változások, amelyek a nők társadalmi szerepében történtek a gazdaságilag fejlett országokban, különösen a szocialista országokban, pozitív irányú tendenciák kibontakozására adnak reményt a legkülönbözőbb vonatkozásokban. Jelenleg azonban még komolyan számolnunk kell a nemi jelleggel összefüggő eltérésekkel. Hiszen a nemhez tartozás a mai napig nem csupán finom disztinkciók létrejöttéhez szolgál alapul, hanem “kemény” élettényekhez: a női nemhez tartozás azt valószínűsíti, hogy a társadalomban előnytelenebb helyet elfoglalók közé tartozik valaki, a férfi nemhez tartozás pedig a privilegizált helyzetben levők közé bejutásra teremt nagy esélyt.

A nem szerinti differenciációknak az iskolában is komoly szerepe van. Hiszen az iskola nem általában embereket nevel, hanem női és férfiszerepek betöltésére is felkészít. Az egyénnel szemben állított követelmények terén a nemi szerepből következő elvárások közvetítenek. Hiszen a “kényszer, hogy valaki saját neme tagja közé beilleszkedjen, a legerősebb eszköz, amellyel a társadalom megkísérli, hogy a növekvő gyermek elfogadott formák szerint viselkedjen”. [3]

A nemi szerepre való felkészítés egyik legáltalánosabb eszköze az iskola társadalmi reprodukciót segítő tevékenysége. A nemek szerinti eltérő személyiségjegyek kialakításával ugyanis behatárolja az egyén leendő társadalmi mozgásterét, kijelöli lehetséges társadalmi feladatait és helyét, s ezáltal hozzájárul a nemek közötti viszony újraképződéséhez.

Ezt bizonyítják azok a szociológiai elemzések is, amelyek hazánkban a közelmúltban, a 6-10 éves gyermekek olvasókönyvével kapcsolatban folytak.[4] Ha nem is társadalmi törekvéseinkkel, de mindennapjaink közmegítélésével adekvátnak tekinthetjük azt a képet, amely az olvasókönyvek alapján az iskola által sugalmazott “férfias” és “nőies” személyiséggel kapcsolatban kirajzolódott: “A legfontosabb különbség abban van, hogy a fiúknak, férfiaknak sokkal inkább megragadható, körülírt, karakterisztikus tulajdonságaik vannak. Van személyiségük! A nőknél, lányoknál a személyiség elmosódik, alig jellemezhető. Majdnem minden tulajdonságfajta, a döntő többséget tekintve a férfiaké-fiúké. A nők … nemcsak kevesebben vannak, nemcsak kevesebb dolog történik velük, nemcsak zártabb az életük, nemcsak kevésbé fontosak, hanem – mindezzel összefüggésben – jelentéktelenek is.”[5] A könyv lapjain tehát egy férfivilág rajzolódik ki, ahol a nők – sajátos tulajdonságaikkal együtt – éppen csak hogy jelen vannak.

Az intézményes nevelésnek ahhoz, hogy a nemek közötti viszony kedvezőbb alakulásának irányába tevékenykedjen, tudatosabban kellene felmérnie a nemi szerep terén végzett munkáját. Meg kellene szabadulnia az ilyen téren komolyan ható előítélet- és szokáselemektől, s egy racionálisabb viszonyt kellene kiépítenie társadalmi eszményeinkkel.

E tekintetben az iskoláskoron túllévők esetében is komoly feladatai lehetnének egy esetleges, a nemekkel foglakozó pedagógiai diszciplínának. Mindaz, ami például a női nemről a különböző szociológiai vizsgálatokból kiderül, azt bizonyítja, hogy nem indokolt általában – a nemi hovatartozástól függetlenül – emberi jellemzőkről beszélni. A tudásszociológiai vizsgálatok a nők kevesebb ismeretéről számolnak be,[6] az életmódkutatások pedig ennél elszomorítóbb jelenségekre derítenek fényt: pl. arra, hogy a nők tevékenységrendszere személyiségük rendkívül alacsony nívójára enged következtetni. A férfiakénál jóval kevesebb magas szintű emberi képességgel rendelkeznek. [7]

De komoly problémák jelentkeznek a férfiaknál is nemi szerepükkel kapcsolatos emberi megnyilatkozásaik területén. Ez egyfelől a férfiak nagyobb természetes agresszív telítettségének a következménye.[8] Úgy tűnik, napjainkban az emberek közötti korábbi szabályozó rendszerek – valláserkölcsi, az emberi közösségek kontrolláló hatása stb. – szerepének csökkenésével nagy teret kap az önös, agresszív indítékok kiélése. Az urbanizáció egyik velejárójaként az egyén könnyen kicsúszhat a visszafogó , ellenőrző, korlátozó tényezők hatása alól, és sok mindent vihet végbe csupán lelkiismeretétől szabályozottan. Mindaz, amit jogi, szociológiai, pszichológiai ismeretek alapján a mai családok életéről tudunk, azt bizonyítja: ez pedig a férfiak nagy része számára nem tölt be komoly korlátozó szerepet, sokfajta humanizált köteléket könnyedén leráznak magukról, s igen gyakran egy kényelmes, önző életvitelre rendezkednek be. (Talán fölösleges is külön hangsúlyozni: mindez persze nőket is jellemezhet. Amiért a problémát így említem, annak az az oka, hogy mint szociálpszichológiai tömegjelenséget hoztam szóba.)

A férfinemnek a magánszférában tanúsított nagyobb agresszív-hangoltságú jelenléte a munkamegosztásban végbement átrendeződési folyamatokkal is szoros kapcsolatban van. A társadalomban megszaporodtak az olyan “ülő”, ügyintézői, hivatalnoki stb. feladatkörök, amelyek ha sokfajta kényelmetlenségtől, erőfeszítéstől, teljes emberi helytállás kényszerétől meg is szabadították az embert, de legalább ugyanannyi fontos dologtól meg is fosztották. Az ilyen jellegű munkatípusok nagyon kevéssé “emberre szabottak”: mind fizikai, mind szellemi tekintetben kevés erőkifejtést, konstruktivitást, találékonyságot igényelnek az egyéntől. Hosszabb időn át való művelésük – az emberi lehetőségekkel és képességekkel szembeni közömbösségük miatt – minél sokoldalúbb és tehetségesebb személyről van szó, annál inkább kielégítetlenséget, rossz közérzetet, feszültségeket szül még akkor is, ha az egyén nincs is ennek mindig tudatában. S ezzel együtt létrejön az – a nemek közötti viszony szempontjából egyáltalán nem kedvező tény -, hogy az egyén ott vezeti le ezeket, ahol a legkevésbé érzi magát alárendeltnek.

E tekintetben is jó megoldási módok kimunkálási lehetőségével kecsegtet a permanens nevelés. Azáltal, hogy valamennyi életkor valamennyi emberi igénye számára is legalizált társadalmi keretek létrehozását szorgalmazza, a gyakorlat szférájában való intenzívebb megvalósulásával, jelentősen tehermentesíti a magánszférát jó néhány – ma még ott lecsapódó – “külső” feszültségtől.

De egy esetleges, a nemi adottságokhoz kapcsolódó pedagógiai orientáció számára komoly feladatok lennének mindkét nem esetében egyfelől az emberi kapcsolatok kialakításával, gondozásával összefüggő érzelmi, másfelől az emberileg gazdag szexuális viselkedést segítő szexuális kultúra kialakítása terén is. [9]

Az érzelmi kultúra nagymértékű hiánya újabb időben tömegjelenséggé vált. Elszomorítóan elszürkülőben vannak a páros és csoportkapcsolatok, egyre jellemzőbb tünet az emberek felületes, érdekek által mozgatott, rövid távra tervezett, már-már fogyasztói jellegű viszonya egymáshoz.

Szembetűnő az is, hogy milyen kevéssé váltak még ténylegesen “ideállá” a kölcsönösségi alapú emberi kapcsolatok. A magánszférát a legkülönbözőbb területen áthatják a burkolt formájú, de ténylegesen alá és fölérendeltség tartalmú emberi viszonyok. Ennek sajátos megnyilvánulásának kell tekintenünk azt a férfiak esetében gyakran és mélyen rögzült beállítódást, amely elfogadja, sőt szívesen látja a másik nem képviselőjét pusztán eszköz mivoltában. A tömegkommunikációs fórumok – mindenekelőtt a televízió – gondosan ügyel is az ilyenfajta tömegigény kielégítésére, sőt életben tartására.

De figyelmet érdemlőek e tekintetben azok a tudományos igényű vélemények[10] is, amelyek újabban a női nem eleve meglevő hátrányos biológiai helyzetével kapcsolatban fogalmazódnak meg. Eszerint a nők a biológiai öregedéssel a sikeres emberi kapcsolatok esélye szempontjából hátrányosabb helyzetbe kerülnek, mint a férfiak, mivel veszítenek fizikai vonzerejükből, s csak kivételes esetben rendelkeznek ezt kompenzáló értékekkel.

A fiziológiai-biológiai fiatalság értékének abszolutizálása nehezen összeegyeztethető egy humanisztikus értékek realizálására törekvő társadalom emberszemléletével. A biológiai szintű megközelítés elfogadása helyett sokkal inkább annak bírálatára lenne szükség mindennapi életünk olyan irányú alakításához, hogy a személyiségérték éppen úgy életkort is kompenzáló fő értékké váljon a nők, mint a férfiak esetében.

——————————————————————————–

D. Barash: Szociológia és viselkedés. Natura, 1980.18.
E. Sullerot: A női munka története és szociológiája. Gondolat, Bp., 1971. 14-20., valamint: R. Piret: Psychologie differetielle des sexes. Presses universitaires de France 1973.
M. Mead: Nem és temperamentum. In: A szexuális élet szociológiája. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1972. 123.
Vö. Horváth Ágota-Andor Mihály: Társadalomkép az általános iskolai olvasókönyvekben. Szociológia, 1974/4.
H. Sas Judit: A nő és a férfi a családban és a társadalomban. Társadalmi szerep és életmód-modellek az iskolában. Társadalmi Szemle, 1976. aug.-szept.
Vö. Rádió és Televízió Szemle, 1976/1. 105-110.
Vö. Vitányi Iván: A szabadidő tevékenysége megoszlása és szerkezete. In: A szabadidő szociológiája. Gondolat, Bp., 1976. 143.
Vö. Ranschburg Jenő: Félelem, harag, agresszió. Tankönyvkiadó, Bp., 1975
Annál is inkább, mert e vonatkozásban mind a tudományos vizsgálódás, mind a nívós ismeretterjesztés rövid múltra tekinthet vissza, s ugyanakkor közel sem megnyugtató a kirajzolódó kép. Vö. pl. A.C. Kinsley-W.P. Pomeroy-C.E. Martin: Társadalmi szint és nemi kielégülés: viselkedési minták. In: A szexuális élet szociológiája. Id. kiad. 165-181., valamint Buda Béla: A szexualitás modern elmélete. Tankönyvkiadó, Bp., 1980. 159-177.
Buda Béla: Az empátia – a beleélés lélektana. I.m.

Vissza …
Vissza a teljes szövegekhez …

Reklámok

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: