Nagy Péter Tibor: A középfokú nőoktatás huszadik századi történetéhez. Iskolakultúra, 2003/3. 3-14.

Nagy Péter Tibor: A középfokú nőoktatás huszadik századi történetéhez. Iskolakultúra, 2003/3. 3-14. [pdf]
npt2003

Hadas Miklós: A nőnevelő tornászat. Iskolakultúra. 2003/1. 10-24.

Hadas Miklós: A nőnevelő tornászat. Isolakultúra. 2003/1. 10-24. [pdf]hadas_miklos

Veres Pálné Beniczky Hermin (1815–1895)

Veres Pálné, Beniczky Hermin (Lázi, 1815. dec. 13. – Váchartyán, 1895. szept. 28.): a magyar nőnevelésügy egyik előharcosa. 1839-ben férjhez ment Nógrád vm. főjegyzőjéhez. Az 50-es évekig kizárólag családjának, leánynevelésének élt. Egyre jobban felfigyelt azonban a nőnevelés elhanyagolt ügyére. 1867-ben megalapította a Nőképző Egyletet azzal a feladattal, hogy lehetővé tegye a nők alaposabb képzését és a vagyontalanok számira kenyérkereső pályák megnyitását. 1869-ben megnyitotta nőnevelő intézetét, amely rohamosan fejlődött; 1894-ben nyilvánossági jogot kapott. 1889-ben az isk. patronálásától visszavonult.

Veres Pálné: Nézetek a női ügy érdekében (Pest, 1868);
Veres Pálné:Tapasztalati lélektan felnőttek számára (Bp., 1895).
Rudnay Józsefné-Szigeti Gyuláné: V. P: né B. H. élete és működése (Bp., 1891 és 1902);
Székely Ilona: V. P.-né (Magy. Paedagógia, 1895)
Gyulai Pál: V. P.-né emlékezete (Bpesti Szle, 1896)
Bobula Ida: V. P: né B. H. (Magy. Női Szle, 1936)
Sáfrán Györgyi: V. P.-né 1815 – 1895 (Magy. Tud. 1966. 2. sz.)

Forrás: Magyar életrajzi lexikon

Veres Pálné, sz. Beniczky Hermin (Lázi, 1815. dec. 13. – Váchartyán, 1895. szept. 28.)
——————————————————————————–

Papp Orsi: Veres Pálné, a nőnevelés úttörője. Muníció. Online kultúrális magazin. 2009. áprillis 18.
Veres Pálné „Felhívás nőknek” című írásával lépett a nagyközönség elé – a Jókai Mór által szerkesztett Hon 1865. október 28-i számában megjelent cikk pedig a magyarországi nőmozgalom nyitánya lett. A szerző szerint a nőknek a családi hivatásuk határát át nem lépve kell műveltnek lenniük, s saját kezükbe kell venni a lánynevelés ügyét.

Beniczky Hermin 1815. december 13-án született a Nógrád vármegyei, Losonchoz közeli Láziban. Apja halála után Budára költöztek, ahol anyjára, Strumann Karolinára maradt a gyermeknevelés gondja. A kolerajárvány idején, 1831-ben Hermin azonban anyját is elveszítette, így az árván maradt kamaszlány anyai nagyapjához, a dúsgazdag Strumann Mártonhoz került Tót-Gyökre. Itt ismerte meg Veres Pál a földbirtokost, aki megkérte Hermin kezét és 1839-ben össze is házasodtak. Férje Nógrád vármegye tisztikarában töltött be különböző tisztségeket: sokáig a megye főtisztje volt, majd alispánná választották. 1841. szeptember 14-én született lányuk, Szilárda – neve a Constantina magyarítása – magas kort ért meg, fiuk azonban néhány naposan meghalt.

Veres Pálné – saját neveltetésének hiányosságain okulva – körültekintően választotta meg gyermeke tanítóit: a vanyarci Veres-kúriában megfordult Szontagh Pál és Madách Imre is. Madách gyakran olvasott fel Hermin asszonynak készülő munkáiból, Az ember tragédiája című művének egy példányát is Veresnének ajánlotta. „Ahogyan híve vagyok Önnek, úgy dedikáltam e könyvet” – írta az első oldalra. Éveken át sűrű levelezés folyt közöttük: olvasmányaikat kicserélték egymással. Veres Pálné szeretett volna magyar könyveket olvasni, de nem beszélte eléggé a nyelvet. Ekkor jelentek meg Kölcsey sorai: „idegen nyelveket szép tudni, de a magyar nyelvet tudni kötelesség”. A fennkölt lelkű nőt ettől erős szégyenérzet kezdte gyötörni, s lázasan hozzálátott a magyar nyelv teljes elsajátításához

Szilárda 1861-ben feleségül ment Rudnay Józsefhez, Veresné pedig leánya kiházasítása után a nőképzés ügyének szentelte életét. A parasztság, a munkásság körében ugyanis természetes dolognak számított a nőknek – legalább egy életszakaszukban történő – önálló keresőként való munkába állása. A kispolgárság esetében a szolgáltatóipari – vendéglátás, kiskereskedelem, fodrászat, stb. – pedig tevékenység kívánta meg a nők foglakoztatását. A középosztály azonban jelentősen elzárkózott a nők munkába állásának gondolatától, mert meg akart felelni a társadalmi elvárásként kezelt egykeresős családmodellnek. Így körükben a nők munkavállalását a lecsúszás jeleként értelmezték. A középosztálybeli nővel szemben támasztott elváráshoz – vagyis ahhoz, hogy megfeleljem a művelt háziasszonyi szerepnek – tehát elegendőnek tartották a polgári iskola, esetleg a felsőbb leányiskola elvégzését.

Veres Pálné Beniczky Hermin Felhívás a nőkhöz című írásával lépett a nagyközönség elé. A cikk a Jókai Mór által szerkesztett Hon 1865. október 28-ai számában jelent meg és a magyarországi szervezett nőmozgalom nyitánya lett. Veres Pálné szerint a nőknek családi hivatásuk határát át nem lépve kell tudományosam műveltnek lenniük: tanuljanak tizennyolc-tizenkilenc éves korukig – így ugyanis magasabb fokú természettudományos és bölcsészeti ismereteket is elsajátíthatnának. Ezen kívül a nőknek saját kezükbe kell venniük a lánynevelés ügyét: olyan nőképzéssel foglalkozó egyesület alapítását javasolta tehát, amely az állam támogatására is számíthat. Kezdeményezésére „főrangú hölgyek és polgárnők” tartottak értekezletet 1867. május 24-én Pesten, a Tigris Szállodában.

A tanácskozáson megjelent huszonkét úrhölgy egyesület alapításáról határozott: 1868. március 23-án létrejött az Országos Nőképző Egyesület. A belügyminiszter által jóváhagyott alapszabály szerint az egyesület arra törekszik, hogy megélhetésre esélyt adó képesítést nyújtson a nők számára. E célkitűzésnek megfelelően felsőbb leányiskola felállításáról határoztak. Az alakuló közgyűlésen az egybegyűltek Veres Pálnét elnöknek, gróf Teleki Sándornét pedig alelnöknek választották meg.

Az Országos Nőképző Egyesület alapját adományokból teremtették meg. A fáradhatatlan elnöknő tagokat hívott az egyesületbe, pénzadományokat gyűjtött, de aktívan részt vett az iskola tanárainak kiválasztásában és a tanterv előkészítésén is munkálkodott. Kérvénnyel fordultak a képviselőházhoz és Eötvös József báró kultuszminiszterhez „egy országos női főtanodának” állami költségen történő felállításáért. Deák Ferencet is megnyerték a nőképzés ügyének: a „haza bölcse” több ezer nő aláírásával ellátott kérvényt nyújtott be a képviselőházban „női minta-főiskola” létrehozására, amelynek példájára szervezhetnék meg később a többi női felsőbb iskolát. Kedvező válasz híján azonban az egyesület maga látott hozzá az iskolaalapításhoz.

Az ország első felsőbb leányiskolájában a képzés 1869-ben indult meg tizennégy növendékkel. Az intézet igazgatói tisztét kezdetben az esztétikát oktató Gyulai Pál vállalta el. Az iskolában főként óradíjas gimnáziumi tanárok tanítottak. A mintatanoda az első években Vachott Sándorné lakásainak bérelt helyiségeiben működött a mai Múzeum körúton. Az egyre terebélyesedő iskola, illetve a Nőképző Egyesület 1881-ben a Zöldfa utcába – 1905-től Veres Pálné utca – költözött, ahol később újabb épületeket emeltettek. Mikszáth Kálmán is A veres Házból merített témát karcolatához 1885-ben.

Az 1870-es évek elején a felsőbb leányiskola már internátussal is rendelkezett, és megindult a négyosztályos alsóbb népiskolai oktatás is. 1873-tól pedig Trefort Ágoston kultuszminiszter támogatásával a népiskolai és a felsőbb leányiskolai szint közé illesztették be a polgári iskolai képzést. Jól szemlélteti a Nőképző Egyesület hírnevét, hogy Erzsébet királyné három alkalommal is meglátogatta az intézetet.

Az 1868-as népiskolai törvény alapján felállított polgári iskolába azok jártak, akik nem kívántak felsőoktatásban továbbtanulni, de alacsonyabb tisztviselői pályára szerettek volna lépni. Jellemzően a városi kispolgárság – iparosok, kereskedők, hivatalnokok, értelmiségiek – járatta ide gyermekeit, hogy azok „tiszta kezű” munkát végezhessenek. Mivel azonban az alsóbb tisztviselői állások betöltéséhez elegendő volt a „négy polgári”, az 5-6. osztály egy idő után elsorvadt. A polgárit végzett fiúk ipari és felső kereskedelmi iskolákba, tanítóképzőkbe, a lányok pedig óvónő- és tanítóképzőkbe iratkoztak be. A lányoknak mintegy a fele azonban nem helyezkedett el sehol és nem is tanult tovább, hanem férjhez ment és a háztartást vezette.

A polgári után jegyzői tanfolyamra lehetett jelentkezni, illetve ha különbözeti vizsgát tettek, akkor a gimnázium ötödik osztályába is. Az első világháború előtti tanévben ötszázhuszohat polgári iskolába nem kevesebb, mint százezer tanuló járt, ennek 60 százaléka volt lány – a „polgári” tehát igen fontos társadalmi igényt elégített ki. Az 1890-es évek elejére az Országos Nőképző Egyesület tanintézetében a felsőbb leányiskolai képzést négy évfolyamossá alakították át, amivel lehetővé vált az intézetben a nevelőnői vagy a tanítónői oklevél megszerzése.

Az Országos Nőképző Egyesület fennállásának negyedszázados jubileumát 1893. március 25-én ünnepelték meg: Veres Pálnénak az uralkodó koronás arany érdemkeresztet adományozott. Veresné és az egyesület elismerését az is jelezte, hogy az ünnepségen személyesen megjelent a kultuszminiszter és a főpolgármester, Jókai Mór pedig személyes hangvételű beszédet mondott.

Veres Pálné a nőmozgalom vezetőjeként sem adta fel korábbi életmódját: tavasztól őszig Vanyarcon élt, ahol férje halála után a gazdaságot is felügyelte, télen pedig a fővárosba költözött, és lánya szalonjában fogadta a szellemi élet nagyjait, köztük Jókai Mórt, Gyulai Pált, Mikszáth Kálmánt és Vámbéry Ármint. Élete utolsó éveiben a betegség ágyhoz kötötte, ennek ellenére igen tevékeny maradt: lélektani tankönyvet állított össze, és leánya révén segítette a továbbképző háztartási tanfolyam beindítását. 1895. szeptember 28-án hunyt el, férje mellé helyezték örök nyugalomra a vanyarci temetőben.

Gimnáziumba a leányok rendes tanulóként – korábban csak magántanulóként – az 1890-es évek közepétől járhattak. Az Országos Nőképző Egyesület pedig 1895. novemberében határozta el, hogy polgári iskoláját és tanítóképzőjét leánygimnáziummá alakítja: az első nyilvánossági joggal felruházott nyolcosztályos leánygimnázium az 1896-1897-es tanévvel nyitotta meg kapuit Budapesten. A lányok azonban ezután sem maturáltak tömegesen. A gimnázium ugyanis, ahogyan Európában, úgy Magyarországon is az egyetemre készített elő és az elitképzést szolgálta. 1911-ben például valamivel több, mint négyezer érettségizőből mindössze 129 volt lány. A lányok középszintű oktatását csak 1916-ban egységesítették: tanulmányaikat az alsó tagozat elvégzése után három évfolyamos felsőbb leányiskolában, felső kereskedelmi iskolában vagy négy évfolyamos leánygimnáziumban folytathatták.

Az Országos Nőképző Egyesület felsőbb Leányiskolája és Leánygimnáziuma ünnepélyes megnyitását sajnos Veres Pálné már nem érhette meg, ahogyan azt sem, hogy Wlassics Gyula kultuszminiszter rendelete értelmében 1896-tól a nők is beiratkozhattak az egyetemek egyes karaira. A nőképzés terén kifejtett fáradhatatlan munkássága előtti tisztelgésként azonban az ország elsőként alakult leánygimnáziuma 1915-ben felvette Veres Pálné nevét.

http://www.kislexikon.hu/veres_palne.html

Veres Pálné emlékszobra 1906. május, huszadikszazad.hu
Az Országos Nőképző-Egyesület Tanintézete, 1904. , huszadikszazad.hu

http://www.huszadikszazad.hu/index.php?apps=cikk&cikk=4154&rovat=6
http://www.huszadikszazad.hu/index.php?apps=cikk&cikk=2953

Veres Pálné a XIX. század iskolaalapító nagyasszonya. Korán elvesztette szüleit, így gyermekkorában nem kaphatott megfelelő oktatást. Csak saját akaratából tanulhatott. Minden érdekelte: a kultúra, a földrajz, történelem, a politika, az irodalom, a művészetek, ezért sokat olvasott, sokat tanult, képezte magát, mindent pótolni akart.
1839-ben férjhez ment Nógrád vármegye főjegyzőjéhez. Az 50-es évekig kizárólag családjának, leánynevelésének élt. Egyre jobban felfigyelt azonban a nőnevelés elhanyagolt ügyére.

Egyetlen leányának a legjobb nevelést akarta adni. Ezért kezdett foglalkozni a pedagógiával, Rousseau és Pestalozzi elveivel. Madách Imre 1864-ben tartott akadémiai székfoglaló beszéde adta az utolsó lökést, hogy a nők oktatásával behatóbban és intenzívebben kezdjen foglalkozni. Első lépésként közzétette Felhívás a nők érdekében c. tanulmányát a Hon című lapban.Javaslatára ült össze 1867 májusában a magyar nők egy csoportja, hogy a nők képzésének ügyében egyesületet hozzanak létre. Munkájuk eredményeként jött létre 1868. március 23-án az Országos Nőképző Egyesület, jelszavuk: “Haladjunk!” Célkitűzésük a leányok, nők tanulásának segítése volt. Az első évkönyvben írták: “Egyesülésünk főindoka: A nőnevelés hiányain segíteni s a vagyontalan nők számára önfentartási módok előmozditásán munkálni. … a nőnek is szükséges közhasznú ismeretek alapos megszerzése, értelmének s itélő tehetségének nagyobbmérvű fejlesztése, … hogy az életben reá váró sokoldalú feladatnak, – mint gyermekei műlegvalódibb nevelője, háztartásának vezetője és gyakran mint özvegy, gyermekeinek egyedüli fenntartója – kellő és czélszerű szellemi kiképeztetés által megfelelni képesitve legyen.”

Az Országos Nőképző Egyesület tanintézete, melyet Veres Pálné alapított, 1869. október 17-én nyílt meg egy osztállyal és 12 tanulóval. Az iskola első igazgatója Gyulai Pál volt. 1894-ben az iskola nyilvánossági jogot kapott. 1889-ben Veres Pálné az iskola patronálásától visszavonult.

Pukánszky Béla: A nőnevelés évezredei. Fejezetek a lányok nevelésének történetéből. Gondolat Kiadó, Budapest. 2006.

A nőnevelés történetének –  éppúgy, mint a férfiak nevelése történetének –  több évezredes múltja van, amelynek minden részletre kiterjedő bemutatásával adós még a neveléstörténet- írásunk. Pedig a lányok nevelése évezredekig más utakon járt, mint a fiúké. Az emberről, a nevelésről, annak céljáról, az alkalmazott módszerekről elmélkedő filozófusok és pedagógusok szinte kizárólag a fiúk nevelését tartották szem előtt, amikor gondolataikat papírra vetették. A nevelés és oktatás intézményeinek története is elsősorban a férfiak társadalmi szerepekre való felkészítésének színtereivel, azaz fiúk iskoláival foglalkozik. Képletesen szólva: a nőnevelés története hasonlatos a Hold túlsó oldalához: az emberek évezredekig csak találgathattak róla, és ismereteink ma is hiányosak. A mozaikszerű történeti források arra engednek következtetni, hogy a nőnevelés története jószerivel a nevelés „árnyoldalának” története. 

Ebben a kötetben e hosszú folyamat egyes állomásaihoz szeretnénk elkalauzolni az érdeklődő olvasót. Nem törekszünk teljességre – a minden részletre kiterjedő nőnevelés-történet megírása még várat magára. Célunk az, hogy érzékeltessük a két nem nevelésének történetében fellelhető drámai különbségeket, és felvázoljuk a leánynevelés felzárkózásának, rendkívül lassú, megtorpanásokkal és visszaesésekkel terhes folyamatát. 

Pukánszky Béla: A nőnevelés évezredei. Fejezetek a lányok nevelésének történetéből. Gondolat Kiadó, Budapest. 2006.

Golnhofer Erzsébet: A láthatóvá tett nőnevelés. – Pukánszky Béla: A nőnevelés évezredei. Fejezetek a lányok nevelésének történetéből. Gondolat Kiadó, Budapest. 2006. 189.  Neveléstörténet, 2007. ÉVFOLYAM – 3-4. SZÁM
http://www.kjf.hu/nevelestortenet/index.php?act=menu_tart&rovat_mod=akt&eid=36&rid=8&id=296

Írta: Somogyvári Lajos : A nőkről való gondolkodás. Iskolakultúra

2008. június 30. Iskolakultúra 2008. 5-6. sz.

http://www.iskolakultura.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=94&Itemid=1

nőnevelés …

Teleki Blanka (1806-1862) …