Bécsy Ágnes: Virginia Woolf világa. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980. Saját szoba. 186-196 old.

“A XX. századba lépő nőíró számára az alapfeladat változatlanul a téma- és látókör bővítése (a szélesedő társadalmi mozgás- szabadság szerint) és a saját, organikus forma- és látásmód megteremtése. A valósághoz fűződő kapcsolatok gyarapodásával a nőírók műveiben tovább csökken az önéletrajzi indítás, lassan megtanulják az írást művészetként, nem pedig önkifejezésként használni. Kivált mióta nemcsak szépirodalmat írnak, hanem természettudományos, közgazdasági, történelmi stb. műveket, s az objektív írásmódban is jártasságot szereztek. A tematika bővülése az érdemleges „befelé fordulást” is lehetővé teszi. … gondolkodni kezdtem, jut-e eszembe olvasmányaim közül olyan, mely két nőt barátként ábrázolna. . . De úgyszólván kivétel nélkül a nőket csak a férfiakhoz való viszonyukban ábrázolják. Különös gondolat, hogy Jane Austenig az irodalom nagy nőalakjait nem pusztán a másik nem szemszögéből ábrázolták, hanem kizárólag a másik nemhez fűződő kapcsolatukban. És Virginia elborzad a gondolatra, milyen lenne ma az irodalom, ha a férfiakat is kizárólag a nőkhöz való viszonyukban ábrázolták volna – mint barátot, katonát, filozófust, társadalomalkotó embert soha. Ebben látja legékesebb bizonyítékát annak, amit a nők évszázados társadalmon-kívüliségéről mondott. A nőket az irodalom is a társadalmi elidegenedés mintapéldáiként örökítette meg; olyan lényekként, akik abban a világban élnek, melynek alakulásához közvetlenül nem lehet közük, mely nem az övék, hanem munkaadóiké.” 

Tovább a teljes szöveghez …

Balla Zsófia: “Nőirodalom, mi az?” In: Lettre, 1997. tavasz 24. szám.

 “A női irodalom megjelölés többnyire a nők helyzetéről szól. Mennyire kiszolgáltatott mint cseléd az urának, mint gyermek a szülőnek, mint szerelmes a szerelmének, mint ember az indulatainak, vagy mint értelmiségi, mint fogyasztó, mint egy kisebbség tagja, mint beteg. Hogy mennyire szabad, mennyi joga és javadalmazása van, milyen életformát engedhet meg magának. A 20. század nők-írta irodalma arról is tanúskodik, hogy nem csak egy-egy nő állhat egy tehetséges férfi mellett támaszul, háttérként, mert e nélkül nehezen lehet munka, hanem fordított példa is akad, megtörténhet, mint Virginia Woolf esetében. Vagy, ez is modell: halálba kergeti a feleségét a másik dudás, mint Sylvia Plath esetében. Szándékosan nem említek magyar neveket, túl közeliek. Talán az sem véletlen, hogy az írónők újabban gyakorta egyedül élőek, ami valamennyire az írói létformából következik.”