Bécsy Ágnes: Virginia Woolf világa. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980. Saját szoba. 186-196 old.

“A XX. századba lépő nőíró számára az alapfeladat változatlanul a téma- és látókör bővítése (a szélesedő társadalmi mozgás- szabadság szerint) és a saját, organikus forma- és látásmód megteremtése. A valósághoz fűződő kapcsolatok gyarapodásával a nőírók műveiben tovább csökken az önéletrajzi indítás, lassan megtanulják az írást művészetként, nem pedig önkifejezésként használni. Kivált mióta nemcsak szépirodalmat írnak, hanem természettudományos, közgazdasági, történelmi stb. műveket, s az objektív írásmódban is jártasságot szereztek. A tematika bővülése az érdemleges „befelé fordulást” is lehetővé teszi. … gondolkodni kezdtem, jut-e eszembe olvasmányaim közül olyan, mely két nőt barátként ábrázolna. . . De úgyszólván kivétel nélkül a nőket csak a férfiakhoz való viszonyukban ábrázolják. Különös gondolat, hogy Jane Austenig az irodalom nagy nőalakjait nem pusztán a másik nem szemszögéből ábrázolták, hanem kizárólag a másik nemhez fűződő kapcsolatukban. És Virginia elborzad a gondolatra, milyen lenne ma az irodalom, ha a férfiakat is kizárólag a nőkhöz való viszonyukban ábrázolták volna – mint barátot, katonát, filozófust, társadalomalkotó embert soha. Ebben látja legékesebb bizonyítékát annak, amit a nők évszázados társadalmon-kívüliségéről mondott. A nőket az irodalom is a társadalmi elidegenedés mintapéldáiként örökítette meg; olyan lényekként, akik abban a világban élnek, melynek alakulásához közvetlenül nem lehet közük, mely nem az övék, hanem munkaadóiké.” 

Tovább a teljes szöveghez …